Műemlék épület átalakítása

A budapesti VII. ker. Dózsa György úton 1888-ban épült műemléki villa átalakításának első terveit angol befektető számára készítettük.
A terv nem valósult meg, a tulajdonos felszámolta Magyarországi érdekeltségeit. A hitelező bank kezébe került ingatlan, melynek állaga egyre romlott.
2015-ben szír befektető vásárolta meg az épületet, számára elkészítettük az épület módosított átalakítási tervet. Az épületből 19 szobás szálloda lesz.
A műemléki felújítás tervezése során sikerült megvalósítani, hogy a teljesen bezárt hátsó traktus részleges átépítése révén az egy felülvilágítón keresztül természetes megvilágítást kapjon.
Végül a beruházó úgy döntött, hogy az épület toldalék hátsó részét lebontja, így a villa eredeti állapotának megfelelően körüljárhatóvá válik - a látványtervek a korábbi, még összeépített változatot ábrázolják.
A kivitelezés az átdolgozott terveknek megfelelően már elkezdődött és most is folyik.
2009-21, Budapest, VII. Dózsa Gy. út 74. (un. Káry Villa)
    صندلی مدیریتی صندلی اداری میز اداری آموزش زبان انگلیسی مارکت اندروید تور محسن چاوشی مسیح و آرش پروتز سینه پروتز باسن پروتز لب میز تلویزیون ساعت مچی فروشگاه فایل